Olyan jó, hogy mindenre van világnap, nem? Még erre is: nyakkendő! Hogy honnan tudom? Eddig fogalmam sem volt róla, de követem a Marilyn Bár eseménynaptárát, és kíváncsivá tett az esemény. A meghívó úgy szólt, hogy érkezz nyakkendőben, és válassz egy ajándék long drinket.
Ez több szempontból is praktikus programnak ígérkezett, mivel sokáig túlóráztam, így haza se mentem átöltözni, egyenesen a kedvenc Night Club-om felé vettem az irányt. Öltönyben és nyakkendőben, offkorsz. Láthatóan nem mindenki értelmezte jól a dresscode-ot, vagy én gondoltam túl, mindenestre az érkezésemkor volt ott nyakkendő minden testrészen: felkaron, homlokon, a táncos csajok derekán… elég jó volt a hangulat! Miután kikértem magamnak egy Cuba Librét, én is meglazítottam a nyakkendőmet. Valójában szeretek elegánsan öltözni, tartást ad egy férfinak még este, fáradtan is.
Valamikor a 30-as éveim közepén, kétnapos konferenciára mentem egy elég nívós Balatoni hotelbe. Kicsit korábban érkeztem a kelleténél, gondoltam beülök a bárba, ezeknek az eseményeknek úgyis mindig piálás a vége, miért ne lehetne az eleje is az? Cuba Libre-t rendeltem akkor is (az csak egy pohár kólának látszik, szívesen) és felnyitottam a laptopom, hogy elfoglaltak látszódjak. Bejött egy elég jó nő kiskosztümben, a külseje alapján úgy látszott, hogy ő is a konferenciára érkezett. A bár szinte üres volt, gondoltam szóba elegyedek vele, miért ne? A többi már kiszámítható, egy óra múlva a szállodaszobámban gyűrtük a lepedőt. Kikötözős szexre gondolt, nem utasítottam vissza, örömmel ajánlottam fel a nyakkendőmet.
Elbóbiskoltam talán, nem tudom hogy mennyi idő telhetett el, de arra ébredtem hogy zsibbad a kezem. Hiába szólongattam (a nevét elfelejtettem), semmi. Egyértelműen lelépett. Közben csörgött a mobilom, de felvenni nem tudtam. Szóval feküdtem ott egyszál semmiben, kezeim a fejem fölött és azon gondolkodtam, hogy vajon véget ért-e már az aznapi konferencia. A nap már lement, amikor valaki kopogott az ajtón. Annyira pánikba estem, hogy “segítség”-et kiáltottam.
Halk beszéd, léptek és csend. Na gondoltam, itt maradok holnap délig a kedvenc nyakkendőmmel ágyhoz kötve, csodás. Kis idő múlva zörgött a zár, nyílt az ajtó, a szobalány pironkodva dobott a labaim köze egy törölközőt. Nem nagyon kellett mondanom semmit, ő pedig szerencsére nem kérdezett, amiért abban a percben nagyon hálás voltam. A nyakkendőt sajnos nem sikerült megmenteni, el kellett vágni.
Az aznapi konferencia valóban véget ért, de ha tartott volna, nyilván akkor sem csatlakozom. Másnap délelőtt már kénytelen voltam megjelenni, a főnökömnek rosszullétet kamuztam az előző napról. Beültem néhány kollegám unott arca közé az utolsó előtti sorba, és hallgattam az előadást. Nem érdekelt, semmi másra nem tudtam gondolni, csak a nőre. Értettem is, meg nem is a rejtélyes eltűnését.
Egyszer csak felkaptam a fejem, mintha az ő hangját hallottam volna, és valóban: a színpadon állt, előadást tartott. Ott állt komoly arccal, kiskosztümben, makulátlan külsővel. Nem volt az esetem, de mégis volt benne valami lenyűgöző, mert mindenki figyelmét fel tudta kelteni. Egy pillanatra mintha rám nézett volna, de hamar átsiklott rajtam a tekintete. Eldöntöttem, hogy megkeresem az előadás után. Nem sikerült, de a nevét megtudtam, és nyomozni kezdtem. Néhány óra múlva meglett a telefonszáma.
Kiderült, ő küldte a szobalányt, hogy szabadítson ki az általa okozott fogságomból. Valahogy vonzott a gonoszsága, pedig megalázott, nem is kicsit. Annyit megtudtam, hogy nem gonosz, csak haragszik az összes férfira, egyetlen férfi miatt.
Tehát, kedves férfitársaim, csak óvatosan a női érzésekkel, mert olyan ez, mint a pillangóhatás. Egyetlen alkalom, amikor egy nőt vérig sértesz, valahol másutt egy gyanútlan férfi méregdrága olasz nyakkendőjének a halálát okozza. Több méregdrága nyakkendőjének is, pontosabban. Találkoztam vele még párszor az eset után…
Vélemény, hozzászólás?