Béke világnapja. Bizony, van ilyen! Ezt is megtudtam a Marilyn Night Clubban. Nyilvánvalóan ez az esemény most több szempontból is aktuális lehet, de én mindezek közül a lelkibékére koncentrálnék. Ahogy beléptem az ajtón, azonnal megcsapott valami furcsa nyugalom. A pultos csaj rám mosolygott, töltötte a szokásosat, a zene kellemesen szólt, és a színpadon egy egészen különleges show ment épp – fehér galambok helyett persze lenge öltözetű táncoslányok, de valahogy mégis volt benne valami békés.
A szokásos Marilyn-hangulat megmaradt, csak most valahogy mindenki kicsit lassabban ivott, kicsit hosszabban nevetett, és valahogy senki sem kapkodott. Mintha tényleg megérkezett volna valami belső béke.
Kati – aki amúgy a Marilyn rendezvényszervezője és mindig kitalál valami őrültséget – azt mondta, hogy ez most egy „lélek wellness a test templomában”. Ezen jót röhögtem, aztán hozatott nekem egy új italt is, amit nem ismertem, de istenien passzolt az estéhez.
Na és akkor, ahogy ott ücsörögtem a kedvenc helyemen a pultnál, eszembe jutott, hogy nekem vajon mikor volt utoljára olyan estém, amikor azt éreztem, hogy „minden rendben van”. Tudod, az az érzés, amikor nem akarod megváltani a világot, nem keresel hibát sem magadban, sem másban, nem foglalkozol a problémákkal, csak úgy vagy. És bevillant egy régi emlék, úgy ’92-ből.
Akkoriban még nem volt Marilyn, de volt egy kis jazzkocsma a Margit körúton, ahol esténként páran összegyűltünk. Volt ott egy lány, talán Betti vagy Letti, akivel hetek óta kerülgettük egymást, mint macska a forró kását. Betti nem volt kimondott bombázó, de volt benne valami. Valami olyan nyugalom, amitől egy idő után már nem is akartam máshol lenni, csak mellette. Egy este végül kimentünk a Duna-partra, vittünk egy kis bort, egy takarót, leültünk, beszélgettünk, aztán csak néztük a vizet. És én akkor ott, 22 évesen először éreztem azt, amit most úgy hívnék: lelkibéke.
Nem kellett hozzá se pénz, se jó kocsi, se sok nő – csak az, hogy valaki érdek nélkül ott legyen veled. Persze Betti utána külföldre ment, aztán sose láttam többé, de az az este megmaradt bennem, mint valami belső zenedoboz, amit ha felnyitsz, azonnal megnyugszol.
Na de vissza a jelenbe, mert a békeestének még nem volt vége. Valamikor éjfél körül befutott egy új csapat – három holland srác meg két lány. Barátságosak voltak, kicsit hangosak, de még pont a jó értelemben. Az egyik táncoslány, aki szerintem már régóta érzi, mikor van téridő váltás a vendég fejében, azonnal kiszúrta őket, és elkezdett egy table dance show-t nekik. Nem is akármilyet! Eléggé elvarázsolt zene szólt, a mozdulatai pedig olyan lassúak voltak, hogy majdnem én is hipnózisba estem. A hollandok csak tátották a szájukat. Az egyik lány a végén csak annyit mondott: „This is art.”
És igen, ebben az estében minden benne volt: művészet, erotika, béke, és az a fajta emberi kapcsolat, ami valahogy kezd feledésbe merülni.
Egy másik táncoslány zökkentett ki, akit már ismertem korábbról, egy igazi örökmozgó, mindig pörög, mindig kacag, és mindig tudja, mikor kell egy kicsit feldobni a hangulatot. Leült mellém, kérdezte, mi ez a „zen módi” ma, aztán két perc múlva már azon nevettünk, hogy milyen lenne, ha tényleg indítanánk egy „Tanulj meg békében csajozni!” tanfolyamot.
És talán kéne is. Mert a legtöbb pasiban annyi feszültség van, hogy ha egy nő csak rámosolyog, akkor vagy beleszeret azonnal, vagy pedig hazáig szalad. A béke nem azt jelenti, hogy semmit se csinálsz – hanem hogy jól csinálod, nyugodtan, játékosan, könnyedén. Mint ahogy a Marilyn-lányok teszik: nem nyomulnak, nem sürgetnek, csak jelen vannak. És ettől lesz minden este élmény, nem csak esemény.
Hajnali kettőkor még mindig ott voltam, pedig mostanában korábban lelépek mindenhonnan, de aznap este nem siettem haza. Szeretek egyedül élni, félre ne értsen senki, de akkor vitt magával ez a béke flow. Néztem a lányokat a színpadon, figyeltem az érkező és távozó vendégeket, néhány ismerőssel is összefutottam, jól éreztem magam.
Szóval gyerekek, ha jövőre valaki azt mondja, hogy Béke világnapja van, ne csak egy Facebook-posztban nyomj egy galambos matricát. Menj el valahová, ahol valóban békére lelsz. A Marilyn például ilyen hely. Mert itt nemcsak a szemed kapja meg, amire vágyik, hanem néha még a lelked is.
Vélemény, hozzászólás?