Szerintem túl van értékelve a Valentin-nap. Nem azt mondom, hogy nem hiszek a szerelemben, a
kedvességben, a boldogságban, az ajándékozásban, vagy az ünneplésben. Külön-külön mind
oké, csak így egyszerre sok az egész. Azt gondolom, hogy igen sokan értenek velem egyet,
mivel a Marilyn Night Club Valentin-rendezvényén szinte teltház volt! Olyannyira, hogy még két
napra meghosszabbították az eseményt, így Valentin-hétvége lett belőle! Na és kik járnak
sztriptíz bárba Valentin-napon? Hát ugye, hogy nem a boldog párok! Szóval az elméletem engem
igazol!
Egyszer (egyetlen egyszer életemben) én is párban töltöttem ezt a szerelmesek számára
fenntartott jeles ünnepet. Bevallom, nem voltam szerelmes, néhány hete tartott a kapcsolat a
lánnyal, akit mondjuk nevezzünk Vikinek.
Viki jó csaj volt, okos, független, és kimondottan szórakoztató. Végre egy lány, akinek volt
humora, nem kellett neki megmagyarázni a poénokat, és nem sértődött meg olyasmin, amin más
lányok igen. Érdekesnek találtam, kellemes volt vele időt tölteni. Tehát néhány hete
találkozgattunk, amikor elérkezett február 14. Egy ideig dilemmáztam, hogy randira hívjam-e
aznap, tartottam tőle, hogy többet lát a dologba, mint amennyi.
Végül meghívtam egy fasza kis étterembe vacsorázni. Ő éppen olyan zavarban volt, mint én,
ugyan virággal, csokival, vagy bármiféle ajándékkal nem készültem, mégis percekig tartó kínos
csend telepedett ránk a vacsora asztalnál. Az étterem készült a nagy napra, piros és rózsaszín
szívecskék díszítettek plafontól a padlóig mindent. Ötfogásos menü volt, az összes kaja
valamilyen szerelemre vagy szexre utaló fantázianévvel. Akkor tört meg a jég köztünk, amikor a
menüt kezdtük lapozni. Amilyen neveket adtak az ételeknek, az a gasztronómia ellen előre
megfontolt szándékkal elkövetett kegyetlenség volt. Mint például Ámor nyila (nyáron sült hús),
vagy a desszert, mint édes beteljesülés. Perceken belül sírtunk a röhögéstől.
A vacsora egyébként tízpontos volt, és a borok is mind passzoltak a menühöz. Vikinek volt egy
kedvenc játéka, megpróbálta kitalálni a többi asztalnál ülő pár történetét. Nevet is adott a
szereplőknek, és részletesen mesélt róluk, mintha ismerné őket. Például Julcsi és János, 20 éve
házasok, János szerencsejáték függő, az örömlányokat sem veti meg, már évekkel ezelőtt
elpókerezte a család minden vagyonát, de Julcsi ebből mit sem sejt. Julcsi háztartásbeli,
takarítás mániás, drága porcelánokat gyűjt, és fogalma sincs róla, hogy János már régen hamisra
cserélte a nippek nagy részét, hogy törlessze a tartozásait. Egyébként a pincérnő János
szeretője, nem véletlen ejtette el a tányérokat, hanem dühében, hogy János pont ide hozta az
asszonyt, pont ezen az estén.
Viki minden párnak kitalált egy sztorit, az este egyre szórakoztatóbban telt, a bor kezdett a
fejünkbe szállni. Mire eljutottunk az “édes beteljesülésig”, addigra már kiveséztük az egész
éttermet, vendégestül, személyzetestül. Ekkor megkértem Vikit, hogy most rólunk meséljen.
Kicsit vonakodott, de aztán végül belekezdett: Viki és Szabolcs, megrögzött szinglik mindketten.
Fogalmuk sincs, hogy mit keresnek ebben az étteremben Valentin-napon, hiszen egyikük sem
vágyik komoly kapcsolatra. Egyébként remekül összepasszolnának, de egyikük sem hajlandó
feladni a függetlenségét. Családot, gyereket nem szeretnének. Egyetlen estére eljátszanak egy
normális párt, de mindketten tudják, hogy egy hónap múlva már egymás nevére sem emlékeznek
majd. Most viszont ez az este az övék. Kipróbálják, hogy mi lenne, ha… de valójában nem lesz
folytatás.
Nem nevettem. Ő sem.
A leírása tű pontos volt.
Nem vitatkoztam vele, és ő nem is várta el, hogy megcáfoljam a hallottakat.
Aznap este még feljött hozzám, egy tökéletes randink volt, de reggel csak egy cetli fogadott az éjjeliszekrényen, rajta egyetlen szó:
freedom.
Sosem láttam többet. De sokat gondoltam rá még hetekig, hónapokig. Van az a mondás, hogy
“ha szereted, elengeded”. Talán szerettük egymást. Ki tudja?
Vélemény, hozzászólás?