Kategória: Egyéb

Ez is a Marilyn egyik eseménye volt júniusban! A szabadságot ünnepelni nagyon is helyénvaló, legyen szó bármilyen szabadságról, habár ez nyilvánvalóan a nyár, és a vele járó szabadság érzéséről szólt. Meg természetesen a sztriptízbár adta szabadságról.

Te mikor érezted magad utoljára igazán szabadnak? 

Nekem a nyár valami varázslatos módon újra és újra előhozza ezt az érzést. 

Ha az ember már felkarcolta az ötödik X-et, elkezdik utolérni az emlékek. Jönnek, mint a hullám a Balatonparton, néha csak egy-egy emlék foszlány, máskor pedig egészen élesen, mintha nemrég történt volna, ami igazából 30 éve volt. Szerintem ez attól függ, hogy éppen mi idézi elő az emléket. A nyár különösen nosztalgikus időszak ilyen szempontból. Elég egy ismerős zene a rádióban vagy egy fröccs egy étterem teraszán, és máris visszarepülök a kilencvenes évek közepébe, amikor még nem volt másnap. Csak az este volt, meg az „itt és most”.

Valahol ’95 körül járhattunk. A nyár javában tombolt, én meg akkoriban az albérletemből épp csak kievickélve, félállásból, félálomban éltem a fővárosi életet. De ahogy eljött az első igazán meleg nyári hétvége, nem volt kérdés: irány a Balaton. Ez egyetlen nyáron sem volt kérdés vagy döntés, ez volt a normális mindenki számára. Tudom, most már inkább Horvátország, de akkoriban a fiatalok számára a magyar tenger volt az úticél. Csak mentél, ahová hívtak, aztán lesz, ami lesz.

A haverokkal kibéreltünk egy kis faházat Zamárdiban. Semmi luxus, épphogy nem ázott be az eresz alatt. De egyáltalán nem a szállás számított, hanem hogy közel legyünk a parthoz, a lányokhoz meg a bárpultokhoz. A sorrendet tetszés szerint lehetett variálni.

A program rém egyszerű volt, délig alvás, délutánonként strandolás, néha egy-egy sörözés a mólónál, de az igazi élet este kezdődött. Volt egy hely, talán „Hullám” volt a neve, vagy „Sirály”. Már nem is tudom. Csak arra emlékszem, hogy minden este ott kötöttünk ki. Ott, meg egy bizonyos Vivi mellett, aki… nos, ő volt maga a nyár.

Vivi nem a klasszikus szőke bombázó volt. Inkább az a cserfes, mosolygós, veszélyesen cuki típus, akinek a dumája olyan volt, mint a fröccs: könnyűnek tűnik, aztán egyszer csak fejbe csap. Egy este szó szerint belém botlott a tánctéren, én pedig valami olyasmit mondtam neki, hogy ez csakis a sors keze lehet, ő ezen felnevetett, és onnantól kezdve nem volt megállás.

Innen indult, és nem is kellett ennél több, ennyire egyszerű volt az ismerkedés. Nem volt hetekig tartó chatelés egy randit megelőzően, aminek a 90%-a általában kudarccal végződik. Ez volt a régi jó offline világ. 

Végigtáncoltuk az éjszakát, közben elmeséltük egymásnak az életünk felét – a másik fele ráért másnapra, amit persze egyikünk sem tartott be.

Hajnaltájt együtt sétáltunk le a partra. Ott még volt egy kis nyüzsgés, bár nem egészen olyan, mint nappal, néhány párocska a pokrócokon, pár fáradt pecás a vízparton. Mi csak leültünk a stégre, lábunk a vízben, a levegő sűrű volt, mint a balatoni hekk illata. Aztán Vivi rám nézett, és csak annyit mondott:

– Ugye tudod, hogy ez csak egy éjszaka?

– Ezért éri meg emlékezni rá majd harminc év múlva, nem? – válaszoltam.

Nem volt nagy dráma másnap, semmi elbúcsúzás, se telefonszám csere. Akkoriban nem volt semmilyen social media felület, ahol rákereshetsz a másikra, csak az emlék. De az úgy maradt meg, ahogy kell: tökéletesen.

A Balaton (vagy bármely más vízpart nyáron) azóta is ugyanaz, csak mi változtunk. Már nem ugrálok be hajnali négykor a vízbe, inkább nézem a naplementét egy padon, és eszem a lángost sajt meg tejföl nélkül, mert a gyomrom már nem díjazza az extrákat. De amikor megcsap az igazi nyár illata, az megmagyarázhatatlan nyár illat, akkor mindig eszembe jut az az éjszaka (meg persze sok másik is) és a gondolat, hogy hány olyan nyár volt, amikor tényleg nem volt másnap.

Mostanában ritkábbak az ilyen random hétvégi kiruccanások, nyilván én is kevésbé vagyok már spontán, meg egy baráti társaságot sem könnyű összetrombitálni pár nap leforgása alatt. Meg az ember folyamatosan változik, 50 évesen nem feltétlenül csajozni indulsz, ha hétvégi programról van szó. Persze nem baj, ha végül úgy végződik az este, és időnként még most is úgy végződik. Én egy percig sem bánom, hogy kihasználtam a fiatal éveim minden percét. Ha lenne gyerekem, és a húszas évei elején járna, valószínűleg neki is ezt javasolnám, hogy élje meg a fiatal éveit szabadon, mert ezek az évek soha nem jönnek vissza. 

A fiatalság nem a korodat tükrözi, hanem azt az érzést, hogy még minden megtörténhet. És mi más definiálná ennél jobban a szabadság fogalmát?

Legyen ez a blogbejegyzés most egy megemlékezés a világ egyik legcsodálatosabb és legtitokzatosabb nőjéről, akinek nevét viseli a kedvenc sztriptíz bárom. 

A Marilyn Table Dance bárban június elején került megrendezésre Marilyn Monroe születésnapjának évfordulójára meghirdetett esemény. Idén lenne 99 éves, akár meg is élhette volna, de neki nem ez a sors jutott. 

Hogyan vált ez a gyönyörű nő ennyire ikonikussá, és miért van az, hogy mindmáig senki nem tud a nyomába lépni? 

Valahányszor meglátom azt az ikonikus képet, tudjátok, azt a fehér ruhásat, ahol a szellő a magasba emeli a szoknyáját, mindig elkap valami különös érzés. Egyszerre nosztalgia, vágyakozás és szomorúság. Mert Marilyn Monroe több volt számomra, mint egy színésznő. Ő volt a nő, akit sosem ismerhettem meg, de akit valahogy mégis mindig ismertem.

Gyerekként egy régi fekete-fehér fotón láttam először, talán képeslap volt, nem emlékszem pontosan. Csillogott a szeme, mosolygott, és olyan természetes bájjal mozdult, mintha az egész világ csak az ő színpada lenne. És talán az is volt. Aztán amikor először hallottam a hangját, az a kicsit selypítő, mégis érzéki hang, na ott teljesen végem volt. Azt éreztem, hogy “Igen, ő az.”

Marilyn Monroe, vagy ahogy anyakönyvezve volt: Norma Jeane Mortenson. Már a neve is olyan, mint egy régi hollywoodi történet kezdete. Egy lány, aki sötét árnyak közül, nehéz gyermekkorból indult el, és csillagként ért az ég tetejére – de csak azért, hogy túl gyorsan zuhanjon vissza onnan.

Kevés ember volt annyira ellentmondásos, mint ő. Egyszerre volt a világ szexszimbóluma és egy törékeny, bizonytalan nő, aki mindennél jobban vágyott az elfogadásra. A kamerák előtt ragyogott, de a forgatások szüneteiben gyakran szorongott, sírt, késett. Nem azért, mert nem érdekelte a munka, hanem mert rettegett attól, hogy nem elég jó. Milyen érdekes ez, nem igaz? Ha látsz egy gyönyörű nőt, meg sem fordul a fejedben, hogy bizonytalan lehet magában. 

Ami számomra igazán különlegessé tette, az az, hogy nem játszotta meg magát. Még a legszínpadiasabb pillanataiban is volt benne valami őszinte. Nem csak a külseje miatt szerették az emberek – bár az is tagadhatatlanul lenyűgöző volt –, hanem azért, mert egyszerűen érezni lehetett rajta, hogy ő is ember. Esendő, érzékeny, szeretetre vágyó, aki mintha nem is lenne tisztában azzal, hogy mennyire szexi. 

Sokan emlékeznek rá a Szőkék előnyben vagy a Van, aki forrón szereti című filmekből, ahol kacér mosollyal és hibátlan időzítéssel nevettette meg a világot. De én sokszor inkább az Egy kis hely a nap alatt vagy a Kallódó emberek Monroe-jára gondolok. Azokra a jelenetekre, ahol egy nő próbálja elhitetni magával, hogy rendben van, miközben belül majdnem összeomlik. Ezekben volt ő igazán valóságos, nyilván azért, mert valójában a saját életét vitte vászonra. 

A szerelmi élete talán jobban előtérbe került, mint a tehetsége, pedig abban az időben még nem kapott akkor hangsúlyt a celebség, mint napjainkban. Joe DiMaggio, Arthur Miller… nagy nevek, mégsem tudta egyikük sem megtartani őt magának. Talán senki sem tudta volna. Nem azért, mert nem volt méltó hozzájuk, hanem azért, mert Monroe nemcsak egy nő volt, hanem egy életérzés. Egy legenda, akit nem lehet keretek közé szorítani.

A halála, mindössze 36 évesen, máig fájdalmas emlék. A mai napig rejtély lengi körül: baleset, öngyilkosság vagy valami sokkal sötétebb? A válasz talán már nem is számít. Az a tény, hogy elment, túl korán, és annyira értelmetlenül, mindenki számára megrendítő szerintem. 

De tudjátok mi a furcsa? Ahogy telnek az évek, Marilyn nem halványul. Épp ellenkezőleg. A fiatalsága, a mosolya, a fájdalma, a titokzatossága, mind ott van a régi filmkockákon, a fotókon, a social media felületeken, milliónyi helyen, nincs ember a világon, aki ne ismerné fel őt. És minden alkalommal, amikor megnézek tőle egy jelenetet, úgy érzem, mintha egy pillanatra újra élne. Nem úgy, mint egy színésznő, hanem mint valaki, akit ismertem. Vagy legalábbis szerettem volna ismerni. Van az a kifejezés a nőkre, hogy “a szomszéd lány”, ezt akkor használjuk, ha valakit valami miatt ismerősnek érzünk, ismeretlenül. Nos, Marilyn a legszexibb szomszéd lány volt. 

Marilyn Monroe nem csak a férfiak álma volt. Ő a nő volt, aki önmagát próbálta megtalálni egy világban, ami folyton formálni akarta őt. Nekem -ahogy sok más férfinak is- ő halhatatlan ikon marad örökre.  “Soha nem értettem igazán ezt a szexszimbólum dolgot… Ez a gond, a szexszimbólum egy tárgy lesz. Én utálok csak egy tárgy lenni. De ha már valaminek a szimbóluma vagyok, akkor inkább leszek a szexé, mint valami másé, aminek szimbóluma van.” -így nyilatkozott önmagáról 1962-ben, a Life magazin hasábjain. 

Ilyen is volt a Marilyn Night Clubban május elején, bizony! És mennyire jó kis rendezvény volt! Ha ott voltál, akkor tudod. Aki pedig nem volt ott, annak elmesélem. 

De előbb egy kis történelem óra, hogy valójában miről is szól ez az ünnep:

Az Európa Tanácsot 1949. május 5-én alapították, ezért 1964-ben ez a napot a tanács ünnepnapnak nevezte ki.

Az EU Európa-napját 1985-ben vezették be az Európai Közösségek, ez az Európai Unió jogelőd szervezete. A dátum a Robert Schuman által előterjesztett, 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozathoz kapcsolódik, ez a nyilatkozat az, amelyet az Európai Unió kialakulásához vezető út kezdetének tekintünk.

Így az Európa-napot néha Schuman-napként vagy az Egyesült Európa napjaként is emlegetnek. Mindkét napot az európai zászló kitűzésével ünneplik. Különböző online és helyszíni tevékenységek sokaságával ünneplik az EU tagállamaiban, valamint az uniós intézmények székhelyén, Brüsszelben, Luxemburgban és Strasbourgban.

Én például nem is tudtam eddig, hogy létezik Európa koktél. Igaz, hogy nem is vagyok túl koktélos típus, inkább a sört részesítem előnyben, ha már alkohol, esetleg long drinkek még szóba jöhetnek. 

Azon az estén egy születésnapos csapat ünnepelt, elég sokan voltak, nem csak férfiak, hanem nők is, az ilyen estéket szeretem a legjobban a kedvenc sztriptíz báromban. És a Marilyn ebben is kiemelkedik a többi Night Club közül Budapesten, ugyanis a többi helyre nem szívesen engednek be női vendégeket, ami számomra érthetetlen. Sokkal jobb a hangulat, amikor vegyes a társaság. 

Tehát jó nagy társaság volt, 40-50 fős. Az ünnepelt megkapta az ajándékát, egy fergeteg jó rúdtánc műsort a színpadon, amiben ő kapta a főszerepet. Igaz, a végére néhány haverja is pályázott némi mellékszerepre, ezért hamar megtelt a színpad. Elképesztően jó hangulat volt. 

Az éjszaka akkor vett érdekes fordulatot, amikor megérkezett egy olasz legénybúcsús csapat. Ilyenkor az szokott történni, hogy a két társaság vegyül egymással, most sem történt ez másképp. A táncos lányok elképesztően jó vendéglátók, itt úgy érzed magad, minta egy házibuliba érkeznél, ahol a házigazdák mind gyönyörű istennők, akik mindvégig gondoskodnak arról, hogy te a lehető legjobban érezd magad. 

Időközben érkeztek még kisebb társaságok, magányos férfiak, néhány külföldi turista, pár törzsvendég, mint jómagam is. 

Már bőven elütötte az óra az éjfélt, amikor beállított még egy holland csoport is. A szülinapos csapatnak még a jó fele ott volt, az olaszok is jelen voltak teljes létszámmal. Megfigyeltem, hogy az olasz és francia csoportok szinte kivétel nélkül mindig hajnalig maradnak. Tudnak bulizni, mi tagadás!

Tehát miután megérkezett a holland csapat, onnantól kapott igazi hangsúlyt az Európa nap. 

Ez a legjobb ebben a Night Clubban, hogy akárhány társaság érkezik, végül mindig megtalálják egymással a közös hangot. Én pedig időről-időre íj haverokat is szerzek. Gondolnád, hogy egy éjszakai klub ilyen nagyszerű nemzetközi kapcsolatokra is alkalmas?

És még mennyi mindenre ezen kívül… gyönyörű sztriptíz táncos lányok, hatalmas ital kínálat, színvonalas műsorok, kurvajó zene, és mindig garantáltan jó hangulat. Ezt nyújtja a Marilyn Club, több mint 30 éve. Egyeztem pontosan 32 éve már. Szerintem nincs az országban -de talán egész Európában- még egy ilyen elképesztő szórakozóhely! 

Ilyen esemény is volt a Marilyn Night Clubban, és lássuk be, ez tökéletesen passzol a májushoz. Hiszen tavasszal esnek szerelembe a legtöbben, persze csak az, aki arra vágyik. Aki pedig másra, az ilyenkor biztosan új partnert talál. Van az angolban egy elég jó kifejezés a laza kapcsolatra: situationship. 

A situationship nevéből adódóan a situation (szituáció) és a relationship (kapcsolat) szóból tevődik össze, és gyakorlatilag egy elköteleződés nélküli párkapcsolatot jelent. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy csak szex, bár ez sem igaz teljesen, mert ebbe a kapcsolatba beleférnek közös programok, de az például nem, hogy megismerjétek egymás családját, vagy barátait. A situationship-ben mindkét fél egyedülállóként vesz részt. Nem mutatják be egymást senkinek. 

Ez tökéletesen lefedi, hogy mi az, amire például én is vágyom már évek óta. És az a legjobb, hogy egyre több nő is realizálja ennek a kapcsolatnak az előnyeit. Ebben talán az is szerepet játszik, hogy betöltöttem az ötven évet, és a korombeli nők nagy része már túl van mindenféle kapcsolaton, egy vagy több váláson, illetve valószínűleg már van egy jól működő élete. Ebbe az életbe -munka, gyerekek, edzés, szórakozás, egyéb ügyes-bajos dolgok- nem fér bele egy teljes értékű kapcsolat. Nincs rá elég idő és energia. A situationship éppen bele passzol az ilyen jól működő rendszerbe. Nincs elköteleződés, nincs számonkérés, és nincs kizárólagosság. Tulajdonképpen olyan, mint egy barátság -extrákkal. Persze az is előfordul, hogy idő közben az egyik fél többet szeretne. Ilyenkor vagy kapcsolat lesz belőle, vagy szakítás. Általában a szakítás a gyakoribb. Mondhatjuk erre, hogy szomorú, de valójában nem az. Igazából sokkal kevésbé sérül az ember egy ilyen szakítás után, mint egy valódi kapcsolat után, hiszen minden előre le van tisztázva. 

Na de térjünk vissza a Marilyn Night Club szerelemünnep rendezvényéhez. Ebben az volt az érdekes, hogy párok is érkeztek. Engem mindig lenyűgöz, ha egy kapcsolatba belefér a közös sztriptíz bározás. Szerintem az ilyen párok menők és nyitottak. Láttam én már sok mindent, mióta éjszakázni járok, de még mindig érnek meglepetések. Egy kb 10 évvel ezelőtti sztorit mesélek el. 

Következő volt a szitu: érkezett egy pár, a nő valamivel idősebb volt a faszinál, de látszott rajtuk, hogy elég régóta együtt vannak. Ezt valahogy első ránézésre le lehet venni egy párról. Az is látható volt, hogy először csinálnak ilyen közös programot. A faszinak persze a nulladik perctől csorgott a nyála a táncoslányok után, de szépen hellyel kínálta az asszonyt a bárpultnál, rendelt maguknak italt, és nézte a rúdtánc műsort. Két asztalnál is ment a Table Dance éppen, azt is érdeklődéssel figyelte. A nő unottan nézett végig az egész báron, és leginkább azt nézte, hogy a faszija mit néz. Látszott már az első perctől, hogy ennek nem lesz jó vége, ugyanis ők nem tűntek kimondottan nyitott párnak. Látszott mindkettőjükön, hogy feszélyezve érzik magukat, a férfi amiatt, hogy ott van a nője, a nő pedig azért, hogy egyáltalán ott kell lennie. Gondolom, nem a nő ötlete volt egy ilyen csütörtök este. 

Egymás után rendelték az italokat, ez némiképp oldotta köztük a feszültséget. 

A táncos lányok többször is oda mentek hozzájuk, kedvesen beszélgettek velük, olyankor egy kicsit oldottabbak lettek. Egyszer csak megérkezett még egy pár, látszólag őket várták, üdvözölték egymást és leültek egy asztalhoz. A másik pár sokkal lazábbnak tűnt, alig telt el tíz perc az érkezésüket követően, és a nő rendelt is egy asztaltáncot a pasijának. Ezen felbuzdulva a másik nő is kért egyet a hites urának. Egy kicsit olyan volt a szitu, mintha a két nő egymást akarná túl licitálni, de az elsőként érkezett pár nő tagjának nem volt őszinte a mosolya. A másik nő viszont szemmel láthatóan élvezte az estét, beszélgetett a táncos lányokkal, a pultosokkal, táncolt, jól érezte magát. 

Hosszasan beszélgetett két lánnyal a pultnál, ami egyet jelenthetett: privát táncot szeretne valamelyik különteremben. Én kimondottan bírom az ilyen nőket, akik teljes mértékig kihasználják egy szórakozóhely lehetőségeit. Vissza is ment az asztalukhoz, látszott, hogy ecseteli a társaságnak az ötletet, a két faszi arca felderült egyből, de a másik nőn látszott, hogy neki itt telt be a pohár. Már egyáltalán nem próbált uralkodni az érzésein, felugrott az asztaltól, felképelte a párját, és kiviharzott a bárból. A faszija utána viharzott? Nos igen, félórával később, a privát tánc után. Hogy mi a dolog tanulsága? Nos, nem minden párnak való a sztriptíz bár, mint program. Mindenesetre a jelenlevő vendégek -engem is beleszámítva- jól szórakoztak a külön programon. 

Végre vége ennek a lehangoló, hosszú télnek. Esküszöm, évről-évre sokkal hosszabbnak tűnnek a telek. Pedig se hó, se tartós mínuszok nincsenek már évek óta, de talán így még elviselhetetlenebb ez a folyamatos szürkeség. Mondjuk én idén is elég sokat melegedtem a Marilyn bárban, szerintem nagyban hozzájárul a téli mentális egészségemhez, hogy rendszeresen ruhátlan csajokkal töltöm a szabadidőmet. Szóval melegen ajánlom, hogy járjatok ti is sztriptíz bárba, amikor csak tehetitek! Ami garantáltan felmelegít, az egy öltánc. Vagy rúdtánc. Vagy asztaltánc. Vagy csak egy jó ital és kényelmes ücsörgés, nézelődés, beszélgetés. 

Azt tudtátok, hogy a skandinávoknak komplett stratégiájuk van arra, hogy elkerüljék a téli depressziót? Rengeteget sportolnak, mert az endorfint termel az agyban, ami a boldogságért felelős hormon. Meleg helyre utaznak, amit néhány skandináv országban az állam támogat. És ugye mind tudjuk a napsütés és D vitamin összefüggését.

Folyamatosan felhívják az emberek figyelmét arra, hogy figyeljenek egymásra, és ha a depresszió jeleit látják valakin, akkor javasoljanak neki terápiás megoldást, amit szintén az állam finanszíroz, felnőttek és gyerekek számára egyaránt. Azért ez mekkora királyság, nem? És bár a skandináv országok lakóinak kellene a legdepressziósabbaknak lenniük elvileg, hiszen hónapokig szinte nem is látnak napfényt, mégis ott a legalacsonyabb a depressziós és szorongó emberek száma. Elgondolkodtató…

Nekem jól bevált módszerem van, hogy megelőzzem a téli depressziót. A rendszeres edzés mellett rendszeresen járok szaunába, utazom néhányszor télen, ha tehetem, és természetesen a sztriptíz bár. Oda minden héten lenézek. Ahogy belépsz az ajtón, máris elfelejted, hogy milyen az idő odakint. Meglátod a táncos lányokat, a műsor folyamatos: lapdance, poledance, tabledance, kérhetsz privát öltáncot, nincs jobb éjszakai klub Budapesten. 

Már maga a hangulat miatt érdemes benézni, a teljes személyzet hihetetlenül kedves. Egyébként a vendégek is beszédesek általában, simán hozzá lehet csapódni kisebb vagy nagyobb társaságokhoz is. Valahogy az egész hely atmoszférája közvetlenséget vált ki a vendégekből, itt mindenki otthonosan érzi magát. Elképesztően jók a téma estek. Tavaly csak kéthetente volt, idén már minden csütörtökön valamilyen zseniális tematikára épül fel az este. 

Az én személyes kedvencem eddig a nyakkendő Világnapja -erről már blogoltam korábban, remélem, hogy idén is lesz. A tavalyi óriási buli volt. Idén is színes a kínálat, amikor már azt gondolnád, hogy nem lehet űberelni az eddigi eseményeket, akkor biztosan jön valami elképesztően jó. 

Szeretem a tavaszt, mindig megújulást hoz. Emlékszem, kb 10-12 éve volt egy hatalmas hóesés március végén. Biztosan megvan a sztori nektek is, SMS-t kapott mindenki, hogy amennyiben az autójában fázik, üljön át másvalaki autójába. Nyilván nem pont így szólt az SMS, de mindenkinek nagyjából ennyi maradt meg arról a napról. Én éppen hazafelé tartottam a szüleimtől Zalából. Valóban voltak az úton hóátfúvások, és tényleg szakadt a hó, mintha nem lenne holnap. Nem is tudtam túl gyorsan hajtani, fárasztó volt az út, sötét volt már, nem sokat láttam. Megálltam egy benzinkúton pihenni, kinyújtózni, kávézni egyet. És akkor jött az SMS. Relatív sokan voltunk a kúton, mindenkinek egyszerre jött az üzenet hang, szürreális volt. Hirtelen csend lett, mindenki elgondolkodott, nem szokott a kormányunk személyesen üzenetet küldeni az embereknek. Gondoltam, megtöröm a csendet, és megkérdeztem, hogy van-e valaki, aki átülne más autójába. Az összegyűlt emberek felnevettek, oldódott a feszültség. Mindenesetre tele tankoltam az autót. Senki nem vette komolyan az egészet, mindenki ment a dolgára. Én egészen úgy 40-50 kilométernyit, amikor vészvillogók fénye látszódott a távolban. Álltunk már egy ideje, bekapcsoltam a rádiót, hátha megtudom, hogy mi történt, gondoltam, talán baleset. Mint kiderült, annak sokkal komolyabb volt a helyzet, akkora hóátfúvás volt előttünk, hogy esélytelen volt tovább haladni. A hókotrók valamikor hajnaltájt érkeztek meg, de addigra már ötöd magammal ültünk az autómban, mert két sofőrnél is kifogyott az üzemanyag. Kemény éjszaka volt, és emlékezetes. Talán az utolsó igazán nagy hóesés volt, igaz hogy nem télen…

Múlt szombaton szokás szerint betértem a Marilyn Night Clubba, és mit látok? Öt csinos nő ül az egyik asztalnál, és nézik a legénybúcsús műsort! Iszogatnak, nevetgélnek, jókedvűen. Látszólag ünnepelnek valamit, gyakran koccintanak. Korombelinek tűnnek, bár ezt a nőknél nehéz megállapítani, legyenek mondjuk 40-50 körüliek.

Úgy látom, éppen legénybúcsú van, a színpadon az egyik kedvenc táncos csajom éppen vetkőzteti a boldog vőlegényt, a haverjai fütyülnek, tapsolnak, szinte teltház van, a hangulat állati jó. A zene 10 pontos, mint mindig, a többi táncoslány szórakoztatja a vendégeket, mindenki felhőtlenül boldog. A pultos csajok pörögnek, állati profik, itt senki nem marad ital nélkül.  Sok legénybúcsút láttam már a Marilynben, mindig garantált a színvonal, innen még nem távozott vendég csalódottan. Én is nézem egy darabig a műsort, jó belecsöppenni egy ilyen programba, tényleg csak sodródsz, és élvezed az estét, mintha nem lenne holnap. 

Akaratlanul is állandóan az 5 nő asztala felé nézek, egyre kíváncsibb vagyok, hogy vajon mi hozta őket ide. Persze voltak már nők itt esténként elvétve, de csak rövid ideig. Max isznak egy italt a bárpultnál, és megbeszélik, hogy hová indulnak szórakozni. Rajtuk viszont látszik, hogy nem sietnek, nem csak alapozni jöttek, ahogyan mások szoktak. Az is egyértemű, hogy nem a legénybúcsús csapattal vannak, látom ahogy próbálkozik náluk néhány faszi, de ők rendre mindenkit elhajtanak. 

A műsor közben véget ér, a haverok elismerően veregetik a vőlegény vállát, ügyesen állta a sarat a színpadon. A legénybúcsús csapat kissé szétszéled, kezdik felfedezni a Night Clubot, látnak már a színpadon túl is, a bárpulthoz csődülnek, italt rendelnek, közben nézegetik a privát táncok árlistáját, a bátortalanokat befizetik a haverok a táncos csajokhoz, kimaxolják az estét. Elhatározom, hogy odamegyek ahhoz az öt nőhöz, és megkérdezem tőlük, hogy mit ünnepelnek, és miért egy sztriptíz bárban.

De ekkor elhallgat a zene, a személyzet csendre inti a vendégeket. Tudom jól, hogy ez mit jelent: jön a következő vőlegény, a násznép férfi tagjaival, még egy legénybúcsú. Ez ilyenkor állati izgalmas pillanat, olyan mintha te magad is az esemény részese lennél. 

Megérkezik a vőlegény, bilincsben, csuklyával a fején. Ez egy választható legénybúcsú csomag, meglepetéssel, többet nem árulok el… Felsegítik a színpadra, az egész sztriptíz bárban síri csend. Leültetik egy székre, ahol Domina Barbi várja őt, és én már tudom, hogy ez kurvajó műsor lesz! A haverjai elhelyezkednek a színpad körül. Amikor minden készen áll, Barbi leveszi a csuklyát a megilletődött delikvens fejéről, elindul a zene, és olyan műsor veszi kezdetét, amitől megőrül az összes vendég. Ha eddig jó hangulat volt a bárban (márpedig nagyon jó volt) akkor azt szorozd meg százzal, mert a Marilynben a szombat éjjel elérkezett a csúcsponthoz. A vőlegény alsója a földön landol, forró viasz csorog a mellkasára, boldogan tűri, ahogyan Barbi elbánik vele. Néhányan felmennek a színpadra, ők is részesülni szeretnének a jóból. 

Újra az öt nő asztalához pillanatok. Nevetnek, tapssal biztatják a műsort a színpadon, felhőtlenül szórakoznak. Valahogy kezdem megérteni, hogy miért éppen itt töltik a szombat éjszakát, ezerszer jobb program, mint egy zsúfolt szórakozóhelyen elhajtani a félrészeg faszikat. Itt nyugodtan tudnak ünnepelni. De mit ünnepelnek? Kezdek megőrülni a kíváncsiságtól!

Közben a második show is véget ér, a két legénybúcsús csapat vegyülni kezd, a két vőlegény egymás vállát csapkodja elismerően, láthatóan barátságok szövődnek itt ma este. Olyan barátságok, amiről a menyasszonyok sosem fogják megtudni, hogy pontosan hol és mikor köttetett. Szerintem minden férfinak jár a legénybúcsú. Azt gondolom, hogy maga az esküvő a menyasszony nagy napja, róla szól, általában a vőlegény csak mellékszereplő. De ez az utolsó nagy este, ez csak a vőlegény nagy estéje, amit méltón meg kell ünnepelni! 

Hajnali 2 óra van. Kezd kiürülni a bár. Közben kisebb társaságok is jöttek-mentek, néhány törzsvendég még jelen van, ahogyan én is. És az öt nő még mindig annál az asztalnál ül. Na jó, összeszedem minden bátorságom, és oda megyek. Mosolyogva fogadnak, hellyel kínálnak. Nem tudom, hogy ez az elfogyasztott alkohol mennyiségnek köszönhető, vagy a hajnali 2 órának, de mindenestre örülök neki, hogy nem koptatnak le. Felteszem végre a kérdést, ami egész éjjel fúrta az oldalamat: mit ünnepelnek?

Ezt figyeljetek: asszonybúcsút tartanak! Egyikük most vált el, és asszonybúcsút tartanak neki. Egy sztriptíz bárban! Úgy, hogy végignéztek két legénybúcsút. Valaminek a kezdetét, mégpedig annak a valaminek, aminek ők a végét ünneplik! Értitek a párhuzamot? Azt hittem, hogy ennek a szombat estének a hőse az a két vőlegény lesz, de hajnali kettőkor kiderült számomra, hogy léteznek még ezen a világon teljesen elképesztő nők! Asszonybúcsú. Ez mekkora már?

Szerintem túl van értékelve a Valentin-nap. Nem azt mondom, hogy nem hiszek a szerelemben, a
kedvességben, a boldogságban, az ajándékozásban, vagy az ünneplésben. Külön-külön mind
oké, csak így egyszerre sok az egész. Azt gondolom, hogy igen sokan értenek velem egyet,
mivel a Marilyn Night Club Valentin-rendezvényén szinte teltház volt! Olyannyira, hogy még két
napra meghosszabbították az eseményt, így Valentin-hétvége lett belőle! Na és kik járnak
sztriptíz bárba Valentin-napon? Hát ugye, hogy nem a boldog párok! Szóval az elméletem engem
igazol!

Egyszer (egyetlen egyszer életemben) én is párban töltöttem ezt a szerelmesek számára
fenntartott jeles ünnepet. Bevallom, nem voltam szerelmes, néhány hete tartott a kapcsolat a
lánnyal, akit mondjuk nevezzünk Vikinek. 
Viki jó csaj volt, okos, független, és kimondottan szórakoztató. Végre egy lány, akinek volt
humora, nem kellett neki megmagyarázni a poénokat, és nem sértődött meg olyasmin, amin más
lányok igen. Érdekesnek találtam, kellemes volt vele időt tölteni. Tehát néhány hete
találkozgattunk, amikor elérkezett február 14. Egy ideig dilemmáztam, hogy randira hívjam-e
aznap, tartottam tőle, hogy többet lát a dologba, mint amennyi. 
Végül meghívtam egy fasza kis étterembe vacsorázni. Ő éppen olyan zavarban volt, mint én,
ugyan virággal, csokival, vagy bármiféle ajándékkal nem készültem, mégis percekig tartó kínos
csend telepedett ránk a vacsora asztalnál. Az étterem készült a nagy napra, piros és rózsaszín
szívecskék díszítettek plafontól a padlóig mindent. Ötfogásos menü volt, az összes kaja
valamilyen szerelemre vagy szexre utaló fantázianévvel. Akkor tört meg a jég köztünk, amikor a
menüt kezdtük lapozni. Amilyen neveket adtak az ételeknek, az a gasztronómia ellen előre
megfontolt szándékkal elkövetett kegyetlenség volt. Mint például Ámor nyila (nyáron sült hús),
vagy a desszert, mint édes beteljesülés. Perceken belül sírtunk a röhögéstől. 
A vacsora egyébként tízpontos volt, és a borok is mind passzoltak a menühöz. Vikinek volt egy

kedvenc játéka, megpróbálta kitalálni a többi asztalnál ülő pár történetét. Nevet is adott a
szereplőknek, és részletesen mesélt róluk, mintha ismerné őket. Például Julcsi és János, 20 éve
házasok, János szerencsejáték függő, az örömlányokat sem veti meg, már évekkel ezelőtt
elpókerezte a család minden vagyonát, de Julcsi ebből mit sem sejt. Julcsi háztartásbeli,
takarítás mániás, drága porcelánokat gyűjt, és fogalma sincs róla, hogy János már régen hamisra
cserélte a nippek nagy részét, hogy törlessze a tartozásait. Egyébként a pincérnő János
szeretője, nem véletlen ejtette el a tányérokat, hanem dühében, hogy János pont ide hozta az
asszonyt, pont ezen az estén. 

Viki minden párnak kitalált egy sztorit, az este egyre szórakoztatóbban telt, a bor kezdett a
fejünkbe szállni. Mire eljutottunk az “édes beteljesülésig”, addigra már kiveséztük az egész
éttermet, vendégestül, személyzetestül. Ekkor megkértem Vikit, hogy most rólunk meséljen.
Kicsit vonakodott, de aztán végül belekezdett: Viki és Szabolcs, megrögzött szinglik mindketten.
Fogalmuk sincs, hogy mit keresnek ebben az étteremben Valentin-napon, hiszen egyikük sem
vágyik komoly kapcsolatra. Egyébként remekül összepasszolnának, de egyikük sem hajlandó
feladni a függetlenségét. Családot, gyereket nem szeretnének. Egyetlen estére eljátszanak egy
normális párt, de mindketten tudják, hogy egy hónap múlva már egymás nevére sem emlékeznek
majd. Most viszont ez az este az övék. Kipróbálják, hogy mi lenne, ha… de valójában nem lesz
folytatás. 

Nem nevettem. Ő sem.

A leírása tű pontos volt.

Nem vitatkoztam vele, és ő nem is várta el, hogy megcáfoljam a hallottakat.

Aznap este még feljött hozzám, egy tökéletes randink volt, de reggel csak egy cetli fogadott az éjjeliszekrényen, rajta egyetlen szó:
freedom. 

Sosem láttam többet. De sokat gondoltam rá még hetekig, hónapokig. Van az a mondás, hogy
“ha szereted, elengeded”. Talán szerettük egymást. Ki tudja?

Nektek mit hozott a Mikulás? Nekem egy állati jó party-t a Marilyn bárban! Van abban valami
szürreálisan egyedi, amikor sztriptíz táncos csajok Mikulás sapkában táncolnak, nem? Vagy
télanyónak öltözve, szexi kivitelben, offkorsz. 
A megszokottnál is jobb volt a hangulat, elég sok párt is láttam, amire én azt mondom, ez igen!
Miért ne lehetne párosan élvezni a műsort? Egyébként tudtátok, hogy a Marilynben még ilyen
szolgáltatás is van? Eljöhetnek párok, és az asszony meglepheti az urát egy privát tánccal! Vagy
együtt kérhetnek privát táncot a lányoktól. Azért ez fel tud pörgetni egy kapcsolatot rendesen!
Zseniális! Családbarát sztriptízbár. Nem véletlen, hogy ez a legmenőbb Night Club 
kishazánkban.

A táncos lányok minden eseményen kitesznek magukért, akkor is képesek meglepni, ha
századszor látod őket. Művészet ez, én mondom! Higgyétek el, rengeteg night club-ban
megfordultam már, nemcsak itthon, külföldön is, de a magyar lányoknak nincs párja sehol!
Érdekesek, izgalmasak, titokzatosak és végtelenül kedvesek. 
Sok helyen láttam már unottan vonagló nőket a rúdon, kaptam számtalan öltáncot rezzenéstelen
arccal, ahol látszott a lányokon, hogy alig várják, hogy véget érjen az adott idő. A Marilynben ez
kizárt!

Valójában az sem gyakori, hogy az estéknek tematikája legyen. A legtöbb helyen mindig ugyanaz
van, ugyanazok a lányok, ugyanaz a zene, estéről estére. Itt, a Marilynben várom az
eseményeket, mint egy kisgyerek a Mikulást. 
A Mikulás Partynak már-már családias hangulata volt. Ezt is nagyon szeretem ezen a helyen,
látszik a személyzeten, hogy régóta együtt dolgoznak, és valóban az a céljuk, hogy a vendégek a
lehető legjobban érezzék magukat.

Néhány évvel ezelőtt jártam egy Night Club-ban Ausztriában, éppen ilyentájt, december elején.
Üzleti úton voltam, gondoltam, este elmegyek csavarogni, és kiengedem a gőzt. A hely kicsi volt,
és alig néhány ember lézengett odabent. A berendezés elég puritán volt, látszott, hogy nem
igazán akarnak bele fektetni. Összességében lehangoló volt az egész, de azért rendeltem egy
italt. Egy keveset ücsörögtem a bárpultnál, és körbe néztem. Egyetlen táncos lányt sem láttam.
Megkérdeztem a pultost, hogy hol vannak a lányok. Vannak?- kérdezett vissza. -Itt egy táncos
lány van és egy színpadi műsor van félóránként. Szemrevételeztem a színpadot. Egy kb 3×3
méteres rozoga emelvény volt, a falon néhány ikeás tükör, közepén a rúd. Valójában akkor kellett
volna kifizetnem az italomat, és tovább állni, de olyan ez, mint a szar horror film. Az első 10 perc
után tudod, hogy egy D kategóriás szar, tudod azt is, hogy nincs értelme tovább nézni, de akkor
is végig nézed, valami megmagyarázhatatlan okból.

25 perccel és két itallal később a rozoga színpad vörös fényt kapott, és a pultos felkonferálta
Anasztáziát. A négy-öt csocsesszel, akik rajtam kívül a bárban tartózkodtak, megtapsoltuk a
konferálást, ezt követően színpadra lépett Ő. 
Anasztázia nagyon magas volt, és nagyon vékony. Ahogyan közelebb ért, megcsillant a fény
izmos karján és vádliján. Fiatal volt, a bőre kreol, és kimondottan jól táncolt a rúdon. Az arca is
szép volt, vörös parókát viselt, hibátlan fogsorával elbűvölő volt a mosolya, tényleg csak az
ádámcsutka volt az egyetlen, ami nem illett a képbe. 
Amikor vége lett a műsornak -ami egyébként tök színvonalas volt a helyhez képest-
megkérdeztem a pultost, hogy a következő félórában lány is várható-e a színpadon. Azt mondta,
hogy nem, ma este csak Anasztázia lép fel, ki van írva a bejáratra. 
Fizettem és eljöttem, nem sok fantáziát láttam az este hátralevő részében. Megnéztem azért az
ajtót, valóban szerepeltek ott női nevek, minden nap más, de semmi több infó. Végülis ez is egy
módja a tematikus estéknek, nem? Azon a decemberi estén engem megtréfált a Mikulás…